bemutatkozás

bemut

bemutatkozás, cég bemutatása

Engedjen meg egy rövid bemutatkozást. Schuszter János vagyok. Üdvözlöm az oldalamon. Műszaki beállítottságom miatt mindig is autók közelében mozogtam. Ebben a rövid bemutatkozásban igyekszem

Közel két évtizedet töltöttem el az autós szakmában, mind szerelési, mind autóalkatrész ellátási vonalon. Ezen évek alatt a különféle autótípusokról szerzett tapasztalataim valamint a kiépült kapcsolati tőke miatt döntöttem amellett, hogy ezen a területen fogok tevékenykedni.

Mikor választás elé kerültem, mivel is foglalkozzak, a legfőbb szempont az volt, hogy valami olyan szolgálat legyen amivel segítséget nyújthatok másoknak. Fontosnak tartom, hogy az ügyfél mind a megérkezésemkor, mind pedig a mentés során biztonságban ne pedig kiszolgáltatottan érezze magát.

Törekszem a rugalmasságra. Mind az idővel, mind pedig a feladat megoldásával kapcsolatban. Szem előtt tartva azt a fontos tényt, hogy mindenkinek a saját autója a legszebb és legnagyobb kincs. Ebből következik az egyik legfontosabb irányelvem, hogy az ügyfél nyugodtan bízza rám járművét, tudva, hogy az biztos kezekben van és ugyanolyan állapotban fogja viszontlátni a szállítás végén, mint a kezdetén.

Schuszter János vagyok. Üdvözlöm az oldalamon. Műszaki beállítottságom miatt mindig is autók közelében mozogtam. 